Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindenféle idézetek.

2012.08.23

 

Idézetek


A jövőnek sok neve van:
a gyenge úgy hívja, elérhetetlen,
a gyáva úgy, ismeretlen,
a bátor lehetőségnek nevezi.


Van egy személyes történeted, amit be kell teljesítened, és kész. Nem számít, hogy a többiek támogatnak, bírálnak, átnéznek rajtad vagy elviselnek: azért csinálod, amit csinálsz, mert ez a sorsod ezen a földön, ez minden örömöd forrása.

 

Ne kapj hisztériás rohamot, ha életed hajója néha megbillen egy markánsabb hullámtörésen. Már százszor megijedtél, hogy elsüllyed, és még mindig a nagy vízen hajózol.


 

Mielőtt egymásra találtunk, céltalanul, haszontalanul éltem. Érzem, minden lépést, amit megtettem életemben, azért tettem, hogy rád találjak. Úgy rendelte a sors, hogy egymásra találjunk.

 

 

Igazán az él, aki minden hangulatának enged.


A hiba az élet része. Ha nem hibázol, nem tanulsz, és ha nem tanulsz, soha nem változol.


Ne fogadd meg a tanácsomat. És bárki más tanácsát se. Bízz magadban! Jó vagy rossz, boldog vagy boldogtalan, de a te életed, és csak rajtad áll, hogy mihez kezdesz vele.

 

 

Néha (...) olyan gyorsan megváltozik az életünk, hogy a szívünk meg az agyunk nem tudja követni a történéseket.

 


Ami csak létezik,
másból keletkezik:
magból lesz a virág,
gubóból a selyem,
ködökből a világ, -

miből a szerelem?


Szinte sohasem fordul elő, hogy két ember egyazon napon lesz szerelmes, ahogy az sem, hogy ugyanazon a napon ábrándulnak ki egymásból.

 

Mi más egy rózsa, mint a vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága? De az is igaz, hogy a vágy eltorzulhat, és annak a rózsának a neve Féltékenység, ami a száraz talajban is jól nő.

 

 

Lehet, hogy én még nem akarok találkozni a herceggel. Lehet, hogy még randiznom kell néhány udvaronccal, lovászfiúval, kertésszel, vadásszal, törpével, mielőtt azt akarnám, hogy valaki megmentsen.

 

Mi más egy rózsa, mint a vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága? De az is igaz, hogy a vágy eltorzulhat, és annak a rózsának a neve Féltékenység, ami a száraz talajban is jól nő.

 

Szeretni hívtalak. Igen, csak ennyit kértem. Valakire szükségem volt, akit... Hát most megtörtént, és a boldogság meg valahol félúton úgy gondolta, ő ebben nem vesz részt. Még csak meg sem vagyok lepve. Kíváncsi vagyok a boldogság arcára, mikor belép az ajtón, és köszönés helyett ilyet szól, hogy: Bocs, lekéstem a csatlakozást!


Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Ő AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte!

 

 

Erősen koncentrálok.
Mármint csak arra, rád, hogy
mit kéne most éreznem.
Nem passzolunk lélekben.

 

Szembe jön az utcán, akire évek óta vársz, s nincs erőd megállni.


 

 

Arra vágyom, hogy mindent eldobva fussak hozzád, de mintha ólomsúly lenne a lábamon, és tudom, hogy nem dobhatom le. Most már én is tudom, mit jelent az, hogy bárcsak!


 


Rettenetesen nehéz lesz téged elfelejteni. És még nem is tudom, hogy valaha rászánom-e magam. Már nem csillogtatod a szemem. Már csak monoton nyelem a kávét, a könnyek helyett. Már csak valami égi hatalom tudná megjósolni, hogy jelenleg merre tartasz. Vagy hogy fájok-e neked.


 

Aztán már csak a könnyekre emlékszem. Hogy túl erős ez nekem. Hogy túl nagy az intenzitás, hogy huszonnégy órája sem ismerlek, és haldoklom. Tudtam, hogy ez lesz. Nem akartam kimondani, hogy helló idegen. Nem akartam találkozni. Űzött vad lettem, magam által. Ez nem az a szerelem, amit keresni szoktam. Itt nincs se tét, se nyeremény, se semmi. Itt csak te vagy.


 

Egy ideje már csak keresem a szavakat, hogy hova is tegyelek. Fiókból fiókba pakollak, polcokra kiteszlek. Nézlek. Eltakarlak. Hogyan lenne könnyebb? Ellenállok, majd azzal a lendülettel át is engedlek. De legtöbbször csak nézlek. Mivé növesztjük egymást? Többek vagyunk-e egymás belélegzésénél, megálmodásánál?

 


 

 

 

A húszéves kor: a nagy bánat igazi ideje, és mivel az első szerelmi bánat védőoltás a szívnek, jöjjön az a bánat minél hamarabb, még akkor is, ha akkor még fájdalmasabb.

 


 

Nem a mi hibánk, hogy nem tartozunk együvé. Az sem, hogy szerelmünk, mindennek ellenére, ma is él. S bár küzdöttünk ellene, erősebbnek bizonyult nálunk.


Óh, szánj meg engem! óh, ne csábíts!
Én nem hozzád való vagyok.
Az én vergődő bús szivemmel,
Neked nem illik játszanod.


Hol vetted ezt a bűvös arczot?
Mért csábitsz, hogy ha nincs szived?...
Szép vagy, szeretlek nézni hosszan,
S mégsem ohajtlak, elhiheted.


 

Az élet, úgy látszik, rossz rendező, a szereplőket elkésve hozza össze, és sokszor talán feleslegesen.


Csupa rom és romlás a lelkünk,
Mindegy, akartuk.
Sorsunkon titkos, fekete leplek,
Csak azért is szeretlek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

Profilkép


Képgaléria




Archívum

Naptár
<< Március / 2020 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 58545
Hónap: 171
Nap: 9